1944 szeptemberében az osztály Sennelagerben hajtott végre feltöltést és átképzést. Az alakulatot eredetileg az ardenneki támadás egyik támadó ékeként tervezték alkalmazni. A technikával történő feltöltés nem a terveknek megfelelően haladt. Az osztálynak át kellett adnia az egyik SS-alakulat számára a meglévő néhány Királytigrisét, amelyeket az átképzésre használtak. Néhány hét múlva viszont úgy döntöttek, hogy az osztályt az egyre veszélyesebb magyarországi arcvonalszakaszra irányítják.
Megkezdődött az új harckocsikkal történő gyors feltöltés. Ennek köszönhetően 1945 január közepére az osztály már 45 Királytigrissel rendelkezett. Január 12-én az osztályt bevagonírozták, és Drezda-Prága-Brno-Pozsony útvonalon Magyarországra szállították.
Elsőként az 509/2. Század érkezett meg Veszprémbe. A január 15-i kirakást követően a század a hajmáskéri tüzériskolába vonult, ahol később az egész osztály elhelyezésre került. Részvétel a Konrad-III felmentési kísérletben Az osztály parancsnokát, Jürgen Burmester őrnagyot, január 17-én berendelték a IV.SS-páncéloshadtest harcálláspontjára egy alkalmazó megbeszélésre. Ott tudta meg, hogy az osztályt a Gille SS-tábornok által vezetett IV.SS-páncélos hadtestnek rendelték alá. A hadtestnek kellett volna végrehajtania a körbezárt és már javában ostrom alatt álló Budapest felmentését.
A Székesfehérvár térségéből január 18-án induló támadás (Konrad-III) során a hadtest hadműveleti felépítésében az 1. páncélos hadosztály a jobb szárnyon, a 3. “” SS-páncélos hadosztály és az 5. “” SS- páncélos hadosztály középen, míg a 3. páncélos hadosztály a bal szárnyon támadott. A künkösdi megindulási körletben végrehajtották a járművek harchoz történő felkészítését, majd az osztály felvette a harcrendnek megfelelő csoportosítást. Az első lépcsőben az 1. és a 3. szd., míg a második lépcsőben a 2. század támadott azzal a feladattal, hogy közelebbi célként birtokba vegye a Székesfehérvártól délre eső Sárvíz-hidat, további célként elérje a Váli-víz vonalát Baracskánál a Székesfehérvár – Budapest főúton haladva, majd tovább támadjon Baracska – Budapest irányba. Az osztály a támadását január 18-án 08,00-kor a “” hadosztály sávjában kezdte meg. Az első lépcsőben a 3. és a 2. század támadott, amelyeket az 1.szd. követett. A harckocsik átküzdötték magukat egy aknamezőn és egy páncéltörő ágyúkkal, valamint harckocsikkal megerősített védelmi rendszeren.
A Jenőtől D-DNY-i irányba fekvő 197-es és 188-as magassági pontig jutottak. A támadás során súlyos veszteségeket szenvedtek. Délutánig sikerült áttörniük a szovjet védelem első állását és tovább támadtak Alsósomlyó-Felsősomlyó irányba, azzal a céllal, hogy birtokba vegyék szabadbattyáni Sárvíz-hidakat és megakadályozzák a szovjet csapatok ilyen irányú visszavonulását.
A harmadik század sebesülések következtében elvesztette valamennyi tisztjét. Az első század parancsnoka is megsebesült, csakúgy mint az osztályparancsnok. Linden főhadnagy, a zászlóaljparancsnok segédtisztje elesett. Az osztály irányításával, a második századparancsnokát, Dr. König századost bízták meg, aki végrehajtotta a szükséges átszervezéseket. Az első századot Vaas hadnagy, a másodikat Böttger hadnagy, míg a harmadikat a tapasztalt Klauss őrmester vette át. Az elöljáróval megszakadt az összeköttetésük, így az osztály még harcképes 18 harckocsijának egyedül kellett átverekednie magát a Felsősomlyó – Alsósomlyó terepszakaszon. Az ellenség a Királytigrisek 88mm-es harckocsiágyúi tüzének nem tudott ellenállni. Lépésről lépésre szorult vissza a Sárvíz mögé. A német harckocsik folytatták az előrenyomulást és délután Szabadbattyántól északra elérték a Sárvíz-csatorna vonalát.
A Szabadbattyán központjában álló hidat Dr. König százados nem ítélte megfelelő teherbírásúnak a Királytigrisek számára. Úgy határozott, hogy a 2. századdal megpróbálja az attól valamivel északabbra fekvő másik hidat is birtokba venni, miközben a 3. század egy déli irányú átkarolással átvágja a Polgárdi – Székesfehérvár főútvonalat és a falutól 2 km-re fekvő vasútállomásáig nyomul előre. A településre benyomuló 2. szd. utcai harcokba keveredett szovjet ISZ-2-es nehézharckocsikkal. Csak lassan tudott előrenyomulni. Amikor az élen haladók végre elérték a templom melletti utcát és a legelső német harckocsi már alig ötven méterre volt a kijelölt hídtól, az utolsó visszavonuló szovjet harckocsi is lehajtott arról és a híd a levegőbe repült. Ugyanekkor robbant fel a település másik Sárvíz-hídja is. A település és vasútállomása közötti területet már a németek kezében volt. Az osztályparancsnokságot a paplakban rendezték be. Késő délután megérkeztek a 3.”Totenkopf” SS-páncélos hadosztály és az 1.pc.ho. őrsei.
Az osztály nehéz napot tudott maga mögött. Tizenegy Királytigrist vesztettek a nap folyamán, ebből hét totál veszteség volt. Ez még akkor is súlyos ár, ha az ellenség 20, zömében szintén nehézharckocsit és több páncéltörő ágyút is vesztett. Az osztálynak nem sikerült egyik hidat se épségben birtokba vennie. A gránátosoknak azonban sikerült a Sárvíz-csatorna túloldalán hídfőt foglalniuk. Fedezetük mellett a műszaki csapatok megfeszítetten dolgoztak, hogy legalább az egyik hidat használható állapotba hozzák a Királytigrisek számára.
Amikor másnap reggel az egyik német harckocsi megpróbált óvatosan átkelni az egyik kijavított hídon, az összeroppant a 70 tonnás acélmonstrum súlya alatt. A harckocsi az utolsó pillanatban hátramenetet kapcsolt és sikerült lehajtania a hídról. Clauss őrmester az egyik terepszemrevételezés során talált a Sárvízen egy gázlónak alkalmas szakaszt. A mederfeneket alaposan megerősítették vasúti talpfákkal, így délután már meg is kezdődhetett az osztály partváltása. A szovjetek felismerték a veszélyt és ezért 12 db IL-2 típusú csatarepülőgéppel támadták az átkelőhelyet. Az egyik Királytigris a bombatámadás során csősérülést szenvedett. A kezelőszemélyzet ezt csak akkor vette észre, amikor a legközelebbi tűzharc során az első lövésnél a cső jó része lerobbant. Az orosz légi csapás a harckocsikban nem tett komoly károkat, de az SS-páncélgránátosok soraiban viszont jelentős veszteségeket okozott. Az 1. és a 2.szd. az átkelésüket követően rögtön felvette a támadó harcrendet és az időközben megeredt sűrű hóesésben hamarosan elérték a Székesfehérvár – Sárkeresztúr műutat. A beállt éjszakai sötétségben is folytatták az előrenyomulást. Nem egyszer a harccsoport parancsnoki teendőivel megbízott Dr. König volt az, aki a harckocsijából kiszállva a harckocsik előtt haladt, hogy megkeresse a helyes utat. Éjfél tájban kénytelenek voltak megállni, mert elvesztették a tájékozódást és az üzemanyag is kifogyóban volt. Az osztály közelbiztosítás mellett körletet foglalt, amíg a másnap délelőtt beérkező ellátó járművek meg nem érkeztek az üzemanyaggal, a lőszerutánpótlással és az élelemmel. A feltöltés után folytatták a támadást Börgönd irányába.
A reptér elfoglalása után a seregélyesi hidat kellett birtokba venniük. A feladatot sikeresen teljesítették, de a híd itt sem volt számukra elég erős. Műszaki segítséget kértek a híd megerősítéséhez. A feladatra kijelölt műszaki alegység azonban csak este felé érkezett meg a helyszínre, aminek következtében a harckocsizók várakozással vesztegették el a drága időt. Mire folytatni tudták az előrenyomulást, erős havazás kezdődött. Január 21-én korán reggel az osztály törzse elérte Gárdonyt.
A Királytigriseket ismét feltöltötték, hogy folytatni tudják a támadást Budapest irányába. Ekkor jelent meg egy SS-százados a 5. “” SS.páncéloshadosztály parancsával, miszerint az osztályt alárendeltségükbe vonják. Az osztálynak a Váli-vízen átkelve Baracska irányába kellett volna támadnia, de kísérőgyalogság nélkül. Dr. König százados hiába próbált tiltakozni az eljárás mikéntje miatt, nem kapott rá megfelelő választ. A parancsot végre kellett hajtaniuk. Felsőbesnyő felé vonulva hat Királytigris esett ki technikai meghibásodás miatt. Az éjszaka során egy szovjet harckocsizó kötelékbe botlottak. Két szovjet páncélos megsemmisítése után folytathatták az előrenyomulást. Az ellenség elvonult a sötétség leple alatt. Az előrenyomulás során Dr. König harckocsiját találat érte hátulról. Az egyik mögötte jövő saját harckocsi lövege sült el véletlenül. A századparancsnoki jármű mozgásképtelenné vált, ezért Dr. König átszállt egy másik járműbe.
Kevéssel éjfél előtt elértek egy magaslatot, ahol a “” hadosztály páncéltörő tüzéreivel találkoztak. Az erősen megtizedelt SS-kötelék egy felsőbesnyői tanyán szállásolta be magát. Az 509-esek is hasonlóképpen cselekedtek. Január 22-én az osztály felzárkózott az élen támadó 1. páncéloshadosztályra. A harcok Felsőbesnyőkörül folytak váltakozó sikerrel. A heves tűzharcban több ellenséges harckocsit és egyéb járművet lőttek ki. Délutánra a szovjet nyomás megerősödött, ugyanakkor a lőszer és az üzemanyag kritikus szintre apadt. El kellett rendelni a visszavonulást.
Az akcióban részt vett 26 Királytigris közül összesen 14 db vált harcképtelenné ellenséges behatás vagy műszaki meghibásodás miatt. Dr. Könignek sikerült valamennyi sérült harckocsi elvontatását megszerveznie. Három harckocsi tűzfedezete alatt a többi kilenc vontatókötélre vette a társait és elvontatták őket. Az osztályt hadtest-tartalékba helyezték. Seregélyesen végre találkoztak az osztály törzsével. Dr. König jelentést tett az osztályparancsnoknak a történtekről. Burmester őrnagy úgy döntött, hogy Breith tábornokon (a III. páncéloshadtest parancsnoka) keresztül magához a páncélos csapatok főszemlélőjéhez, Guderian tábornokhoz (ekkor már a szárazföldi erők megbízott vezérkari főnöke!) intéz panaszt az 5.”Wiking” SS -páncélos hadosztály eljárása miatt. Nehezményezte, hogy nem értesítették az osztály átalárendeléséről. Mivel nem támogatásról volt szó, hanem megerősítésről, az utánpótlást az új elöljáró-köteléknek kellett volna biztosítania, ami nem történt meg. Kapcsolata az osztályával teljesen megszakadt. Az eljárás elleni tiltakozás mellett súlyos hibának nevezte, hogy a támadást gyalogsági megerősítés és kellő felderítés nélkül, kapkodva kellett végrehajtaniuk. Mindezek következtében az osztály harcértéke századerőre apadt. Közben Dr. König századost a gázlóátkelés éjszakáján a hideg víz hatására kiújult vesebántalmak miatt két hétre kórházba utalták. Elhárító harcok Székesfehérvár térségében
Az elkövetkező napokban az osztály folyamatosan harcban állt a számbeli fölényben lévő szovjet harckocsikkal.
Burmester őrnagy az időközben megjavított Királytigrisekkel elhárító harcokat folytatott a Baracska-Pettend terepszakaszon. Az osztály ilyen jellegű megosztottsága ellenére több ellenséges harckocsitámadást hárított el. A szovjeteknek súlyos áldozatok ellenére sem sikerült áttörést kierőszakolniuk a Velencei-tó északkeleti térségében. Január 27-én egy három Királytigrisből álló részleg Seregélyesről Kápolnásnyéken keresztül egészen Pettendig jutott előre egy ellenlökés során. A három közül kettő a falu belterületén (harckocsiparancsnokok: Neuhaus főőrmester és Kollmannsberger őrmester), míg a harmadik (Bauer őrmester 133-as toronyszámú járműve) a falu északkeleti végében az egyik szélsőház mellett foglalt tüzelőállást és a tornyát a kb. 1200 m-re lévő vasúti töltés irányába fordította.
Délelőtt tíz óra körül egy T-34-es oszlop jelent meg északkelet felől. Bauer őrmester harckocsija azonnal tüzet nyitott, ahogy a szovjetek lőtávolságba értek. Rövid időn belül öt szovjet harckocsit semmisített meg. A maradék T-34-es a vasúti töltés fedezékét kihasználva teljes sebességre kapcsolt és a faluban próbált menedéket lelni. Bauer őrmester egyelőre nem váltott tüzelőállást. A falu felől harci zaj hallatszott, majd ismét feltűntek az ekkor már visszavonulóban lévőT-34-esek. A vasúti töltés ellenére a 133-as újabb három szovjet harckocsit lőtt ki. Egy negyediket is eltalált, de az fekete füstöt eregetve még el tudott menekülni. Egy jó óra múlva újabb ellenséges harckocsioszlop jelent meg. Ezek a páncélosok viszont olyan nagy sebességgel száguldottak, hogy a 133-as harckocsinak nem volt ideje célzott lövést leadni rájuk. Valószínűsíthetővolt hogy a szovjetek már ismerték a Királytigris tüzelőállásának helyét.
Bauer őrmester elrendelte a tüzelőállás-váltást. Az új tüzelőállásból tűz alatt tarthatta a falu teljes keleti szegélyét. Hamarosan ismét feltűntek a T-34-esek. Ezúttal öt szovjet harckocsi semmisült meg a 133-as páncéltörőgránátjaitól. A harcban beállt szünetben feltűnt az osztályparancsnok Királytigrise. Burmester őrnagy páncélosa is kilőtt két szovjet harckocsit útközben, de motorikus gondok miatt vissza kellett fordulnia Kápolnásnyék irányába. (Egy saját “” találat után jelentkezett a meghibásodás!) A harc egyelőre véget ért.
A három lesállásban lévő Királytigris utolsó áldozata az a sérült T-34-es volt, amelyet még Bauer őrmester harckocsija talált el a délelőtti harcok során. Időközben beesteledett. A mozgásképtelen szovjet páncélos közvetlen közelről eltalálta a felé közeledő”133-ast” A lövedék mélyen behatolt a Királytigris lövegpajzsába, aminek következtében a harckocsi lövege használhatatlanná vált. A szovjet harckocsinak a torkolattüzét észlelő Neuhaus főőrmester páncélosa adta meg a kegyelemdöfést. A jelentések alapján kiderült, hogy a Pettendnél harcoló három német harckocsi és az osztályparancsnoki jármű összesen 41 db T-34-est semmisített meg (Neuhaus főőrmester – 15, Bauer őrmester – 13, Kollmannsberg őrmester – 11, Burmester őrnagy – 2). A számok alapján Pettendnél egy egész szovjet harckocsi dandárt állított meg néhány Királytigris. Ez az eset jól példázza a típus nagy fölényét, amely a tűzerőben és a páncélvédettségben nyilvánult meg a T-34-es típussal szemben.
A három német harckocsit 29-én rendelték vissza Székesfehérvár északi széléig. Addig sikeresen hárították el a szovjetek támadási kísérleteit. Akkor a Vörös Hadsereg erős csapást mért északkeleti irányból Lovasberényen keresztül Székesfehérvár irányába. A Budapest felmentésére irányuló német elképzelések ezzel végképp dugába dőltek. Január 29-én az osztály mindössze 5 hadra fogható harckocsival rendelkezett. A javító század megfeszített munkájának köszönhetően a hónap utolsó napjára már ismét 12 bevethető Királytigrise volt az osztálynak. Az arcvonal déli szakaszán a helyzet kritikussá vált a németek számára. A még január 20-án Dunapenteléig előretört német 3. páncéloshadosztályt a szovjetek elvágták a főerőktől és bekerítették.
Január 31-én este a 3./509 századot is bevetették a felmentő támadás során. A századot az 1.pc.ho. alárendeltségében alkalmazták Tischendorf százados vezetése alatt. A példaszerűen végrehajtott éjszakai támadás sikerrel járt, és sikerült felvenni a kapcsolatot a 3.pc.ho. “ával. Másnap a 3.pc.ho. valamennyi bekerítésben lévő köteléke kijutott a felmentők által nyitott folyosón keresztül. A kétnapos elkeseredett harc során a század 20 szovjet páncélost semmisített meg. Az osztály állományába tartozó Tischendorf százados az itteni harcok során tanúsított magatartásáért kapta meg a lovagkeresztet.
Ezzel egy időben az 1. és 2. századok Székesfehérvártól délkeletre vetették be, ahol több szovjet harckocsi támadást hárítottak el, és 10 db T-34-est lőttek ki. Február 2-án hat Királytigris az 1.pc.ho. Bradel ezredes által vezetett 113. páncélgránátos-ezredének alárendeltségébe került. Sárkeresztesre irányították őket, ahol az ezred támadása elakadt. A falut sikerült saját veszteség nélkül 22 szovjet páncélos megsemmisítése mellett visszafoglalni. Ez is része volt annak a “tűzoltó” feladatnak, amit az osztály már hetek óta betöltött. Az akciót követően az osztályt visszavonták Székesfehérvárra. 5-én visszatért a kórházból Dr. König százados. Egy nappal később a 3. Ukrán Frontnak sikerült betörnie a németek Velencei-tó és Seregélyes között kiépített állásaiba (Margit-vonal). Az osztály még bevethető harckocsijait riadókészültségbe helyezték. Az újonnan létrehozott harccsoport vezetésével Dr. König századost bízták meg.
Február 7-én reggel 8 óra körül a német harckocsik a 1113.pc.gr.z. kíséretében megindultak a Székesfehérvár – Sárkeresztúr úton Börgönd irányába. Börgönd határában az oszlop erős szovjet páncélos erőkbe ütközött. A kialakult találkozó harcban rövid idő alatt 12 db T-34-est lőttek ki, majd déli irányba folytatták a támadást. Elkeseredett harcokban sikerült kiszorítaniuk a Margit-vonalba beékelődött szovjet erőket. Délután a 3. “” SS.pc.ho. páncélgránátosai ismét a régi állásaikban voltak. Az 509.npc.o.-t kivonták a harcokból és hadtest-tartalékba helyezték. 10-én az 1. páncélos hadosztály támogatására vetették be őket ismét. A felsőtarnócai borospincéknél beásott szovjet csapatok súlyos veszteségeket okoztak a 113.pc.gr.e. “ának. Őket kellett a Királytigriseknek kifüstölniük. A feladat végrehajtása után a falu irányába nyomultak tovább, amit estére el is értek. Itt helységharcba keveredtek, amit veszteség nélkül úsztak meg. Másnap reggel a német harckocsik keleti irányba fordultak mert Soponyánál fel kellett robbantaniuk az ottani Sárvíz-hidat. Négy Királytigris a felázott kukoricaföldeken erősen megsüllyedt. Csak több órás megfeszített munka után sikerült őket kihúzni. A mentés során Dr. König harckocsija is meghibásodott. A meghibásodott páncélosokat az időközben beérkezett vontatócsoport a Polgárdinál települt szerelőműhelybe vontatta, ahol a lehető leggyorsabban kijavították őket.
A vontatócsoportot a “ózseni” -nek nevezett Röver hadnagy vezette. Dr. König kénytelen volt egy féllánctalpas lövészpáncélosba átszállni és annak fedélzetéről irányítani a kötelékét. A február 15-i “írek” megemlíti az osztályt: ” A Balatontól keletre folyó harcokban a Burmester őrnagy által vezetett 509.npc.o. különösképpen kitüntette magát. A január 18-tól február 03-ig terjedő időszakban 10 saját veszteség mellett 203 szovjet harckocsit és rohamlöveget, 145 páncéltörő ágyút, valamint 5 repülőgépet semmisített meg és súlyos vérveszteséget okozott az ellenségnek.” A tíz saját veszteség csak a totál veszteséget takarja, az olyan páncélosokat, amelyeket nem lehetett már megmenteni. Az osztálya eredményeiért és parancsnoki tevékenységéért az osztályparancsnok megkapta a lovagkeresztet. Az elkövetkező két hét az osztály számára viszonylagos nyugalomban telt el. Az arcvonal néhány szakaszán csak egy kisebb harccsoport került alkalmazásra védelmi harcokban. Vezetését Dr. König és Tischendorf századosok felváltva látták el. Az osztály bevethető harckocsijainak átlagos száma 15-20 harckocsi között mozgott.
Február 26-án az éppen pihenőben lévő Dr. König századost magához rendelte Breith tábornok, a III. páncéloshadtest parancsnoka, és megbízta az osztályparancsnoki teendők ellátásával, mert Burmester őrnagyot azonnali hatállyal más beosztásba helyezték. Burmester őrnagy éppen az ügyeletes harccsoportot vezette. König százados azonnal elindult hozzá, hogy leváltsa. Egy évi közös szolgálat után vettek egymástól rövid búcsút. 27-én délelőtt az osztály harcálláspontján megjelent Streith ezredes, az 1.pc.ho. 1. páncélos ezredének új parancsnoka. Az ezredes személyiségének köszönhetően a két kötelék szoros együttműködése a jövőben is mindvégig példa szerű volt. A rövid kéthetes pihenő alatt a második század élén is váltásra került sor. A Székesfehérvár környékén folyó harcokban megsebesült Böttger hadnagytól Oehme főhadnagy vette át a parancsnoki teendőket. Március 4-én az osztály ismét 32 bevethető harckocsit jelentett a hadtestnek. Ez a küszöbön álló ” ébredés” ellentámadás szempontjából igen jelentős erőt jelentett. A hadtesttől azt a parancsot kapták, hogy március 6-án virradóan hajtsanak végre támadást Belsőbáránd-Seregélyes irányba, azzal a céllal, hogy visszafoglalják Seregélyest. Az osztály egyik századának kellett támadóéket alkotnia a ” gránátosai előtt. Az osztály zömének, mint második lépcsőnek, a Seregélyestől keletre található hidat kellett birtokba vennie. A Dr. König által 2-án vezetett szemrevételezés során kiderült, hogy az előrevonás erősen ingoványos-mocsaras területen keresztül vezet. Az útról nem lehetett letérni. A ” ébredés” és az utolsó napok Az osztály március 5-én a sötétedés leple alatt akarta végrehajtani a készenléti körlet elfoglalását. A harmadik század azonban elakadt a nagy sárban, és a másik két század is csak nagy nehézségek árán tudta elérni a kijelölt körleteket.
A 6-án hajnalban meginduló támadást a szovjet nehéztüzérség és a seregélyesi dombokon beásott ISZ-2-es nehézharckocsik összefogott tűzzel igyekeztek elhárítani. A Királytigrisek mégis rövid idoalatt négy ellenséges harckocsit semmisítettek meg és áttörték a szovjet védelem fővédő övének elsőállását. Az osztály szárnyain támadó “árduc” harckocsik is több találatot értek el a “álin” páncélosokon, de 75 mm-es ágyúik a 2000 m-es távolságból nem bizonyultak elég hatásosnak és nem tudták átütni azok páncélzatát. Ezért segítséget kértek az 509-ektol. Az osztályparancsnok két páncélosát küldte oda, amelyek újabb két ISZ-harckocsit lőttek ki. Ezzel megtörték a szovjet ellenállást és ott is áttörték a szovjet fővédőöv első állását. A további előrenyomuláshoz meg kellett várniuk a jánosmajori vasúti híd helyreállítását, mert csak ez bírta el a közel 70 tonnás páncélosokat. Bradel ezredes gránátosai végül harckocsi-támogatás nélkül vették be a délután folyamán Seregélyest.
Azt viszont nem tudták megakadályozni, hogy a visszavonuló szovjet csapatok fel ne robbantsák a falu keleti szélén álló hidat. A szükséges mértékben helyreállított jánosmajori vasúti hídon az osztály csak 7-én tudott átkelni Seregélyesre. A támadást csak az újonnan létrejött hídfőmegerősítése után lehetett folytatni. Erre csak március 10-én kerülhetett sor. A 26 Királytigris elsőlendülettel egészen Gárdonyig nyomult előre. A támadás során 12 ellenséges harckocsival és csaknem ugyanennyi páncéltörőágyúval növelték győzelmi listájukat. Időközben elszakadtak a kísérőgyalogságtól, akik csak másnap, Velencefürdőnél érték utol őket. A további keleti irányú támadást már a Bradel-harccsoporttal és az 1. páncélosezreddel szoros együttműködésben hajtották végre. Az osztálynapló szerint ezek a harcok lettek az osztály történetének legsúlyosabb harcai. Itt találkoztak először az új ISZU-122 (SZU-100?) típusú szovjet vadászpáncélosokkal. Ezek hosszúcsövű lövegei már komoly veszélyt jelentettek a Királytigrisek számára is, nem úgy mint a régebbi SZU-122-esek rövidcsövű ágyúi. (A hosszabb cső nagyobb kezdősebességet adott a gránátnak, amelynek ezáltal nagyobb lett a páncélátütőképessége.) 24 ilyen vadászpáncélos vette tűz alá a nyílt terepen lévő német harckocsikat. A szovjet vadászpáncélosok egy domboldalon voltak beásva és előttük egy aknamező is húzódott. A német műszaki csapatok csak nagy áldozatok árán tudtak átjárót nyitni az aknamezőn. Ekkor már csak 16 Királytigris volt harcban. Rohamra indultak és átverekedték magukat az aknamezőn, miközben az ellenséges tűz csak fokozódott. Három Királytigris telitalálatot kapott és teljesen megsemmisült. Ugyanakkor egymás után semmisítették meg a szovjet vadászpáncélosokat. Végül csak két német harckocsi jutott fel a magaslatra. Az egyik az osztályparancsnoki jármű volt. Az összes szovjet vadászpáncélost megsemmisítették, de súlyos árat kellett érte fizetniük.
Az elfoglalt magaslatról kiválóan tűz alatt lehetett tartani a mélyebben húzódó Kápolnásnyék – Iváncsa műutat. A két német harckocsi tüzet nyitott egy éppen ott haladó szovjet páncéltörőütegre. Néhány perc alatt teljesen megsemmisítették. Hamarosan a páncélgránátosok is felérkeztek a magaslatra és rögtön megkezdték az elért terepszakasz megerősítését, azaz beásták magukat. Dr. König 15-én hajnalban az 1.pc.ho. harcálláspontjára ment, hogy javaslatot tegyen az osztály harcból történokivonására. Csak a személyesen Breith tábornokkal folytatott tárgyalás után kapta meg az engedélyt a pihenőre. A rövid szünet során Röver hadnagy vezetésével gyorsan folytak a javítási munkák. 18-án már ismét 20 bevethető(hadrafogható) harckocsival rendelkezett az osztály. Pár nap múlva meg is kapták az újabb bevetési parancsot. Ennek értelmében a Székesfehérvár délkeleti oldalán futó Dinnyésre és Seregélyesre vezetőutakat kellett biztosítaniuk. Március 16-án megindult a 3. Ukrán Front régen várt offenzívája (Bécsi támadó hadművelet).Várpalotánál áttörték a német-magyar vonalakat és déli irányba fordulva bekerítéssel fenyegették a Velencei-tó – Balaton vonaltól délre harcoló két német hadsereget (6.SS-páncéloshadsereg, 6. német tábori hadsereg). 19-én már ismét súlyos harcok folytak Székesfehérvár közvetlen körzetében is.
Egy nappal később visszavonták az 1.pc.ho.-t a Seregélyes – Székesfehérvár vonal mögé. Az 509.npc.o.-t 21-én Falubattyánig rendelték vissza. A felderítők Polgárditól délre 150-200 szovjet páncélos előrevonását jelentették. A délután folyamán a szovjet erők betörtek Polgárdi területére. Röviddel a sötétedés előtt az osztály ellenlökést hajtott végre. Sikerült birtokba venniük a 228-as magaslatot (Kőhegy), ahonnan Polgárdit és Fülét is ellenőrizni lehetett. Itt az osztályparancsnoki harckocsi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy fel kellett robbantani. König százados egy másik páncélosból vezette tovább a harcot. Az osztály addig tartotta az állásait, amíg a 6. és a 2. páncéloshadsereg el nem hagyta a veszélyessé vált körzetet.
Március 23-án éjszaka az osztály megkezdte visszavonulását Sándorkára. Ott ismét védelembe mentek át azzal a céllal, hogy kedvező feltételeket teremtsenek az 1.pc.ho. Jenő körzetében bekerítésbe került erőinek Balaton irányú kitöréséhez. A feladatot sikerrel teljesítették. Másnap folytatták a visszavonulást a Balaton északi partján. A harccal történővisszavonulás során több alkalommal állítottak meg szovjet támadásokat kihasználva a Balatonkenese-Veszprém műút menti dombvonulatok adta lehetőségeket. Összesen 8 db T-34-es és ugyanannyi ISZ-2-es harckocsit lőttek ki. A nap folyamán három páncélost vesztettek, ebből egyet maguknak kellett felrobbantaniuk. A további visszavonulást az ellátó és javító század Veszprém-Körmend- Heiligenkreuz irányba folytatta. Magukkal vitték az osztály valamennyi sérült, de még vontatható Királytigrisét. Az osztály harcoló része továbbra is a Balaton északi partján vonult vissza, majd Tapolca felé fordult és 31-én ugyancsak Heiligenkreuznál lépte át a birodalmi határt. Az út során 14 harckocsijukat kellett üzemanyaghiány vagy technikai meghibásodás miatt felrobbantaniuk. Az 509.n.pc.o. magyarországi harcai ezzel véget értek.
vége…