© Körmendi Gitta: Fényes ösvény (fotó)

Szívembe öltözve

Beöltözöm hófehérbe,
kedvességbe, szelídségbe,
szeretetbe, megértésbe,
nevetésbe, dalba, fénybe.

Beöltözöm égszínkékbe,
puha, meleg ölelésbe,
becsületbe, tisztaságba,
békességbe, imádságba.

Beöltözöm Nap-sárgába,
aranyszínű fénypalástba,
igaz szóba, bölcsességbe,
beöltözöm emberségbe.

Beöltözöm szivárványba,
fenyőerdők illatába,
csermelyeknek énekébe:
hadd lehessek én a BÉKE.

Körmendi Gitta

http://szekesfehervarert.gportal.hu

Felelősség

Hangok, betűk, szavak. Zengnek vagy konganak.
Erősek vagy gyengék, selymesek vagy pengék.
Hangokká tördelve a hallgatag csendet,
sebezhetnek szívet, érinthetnek lelket.

Káromló, vagy áldó, eleven szózatok,
idézik a múltat, írják a holnapot.
Zengetik az IGÉT, igéznek életet,
vetítnek’ árnyakat, ragyognak fényeket.

Ne becsüljük alá, mind gigászi erő.
Akár lefokozó, akár felemelő.
Hatalmas a szavak teremtő ereje,
hogyha nem építünk, ne romboljunk vele!

© Körmendi Gitta: Aranyerdő (fotó)

Ajándék

Összekészítettem egy színes csomagot:

Tettem bele langyos, friss, tavaszi szellőt,
ujjongó madárdalt, göndör bárányfelhőt.
Halk csermelycsobogást, egy tiszta új lapot,
egy emberhez méltóbb, boldogabb holnapot.

Szappanbuborékot, vízeséspermetet,
zúgó tengermorajt, vakító-kék eget.
Egy bársonyos, puha, zöld mohatapintást,
hullámzón sárguló búzamezőringást.

Szirtekkel csipkézett égig érő hegyet,
illatfátyolba bújt virágzó réteket.
Egy tündöklő mosolyt, egy vidám nevetést,
igazi szerelmet, pillangólebegést.

Elhaló harangszót, tücsökciripelést,
aranyló napsugárt, csengőcsilingelést.
Zörgő őszi avart, papírsárkány táncot,
télmetszette, fénylő, gyémánt-jégvirágot.

Őszinte örömet, élni tudó álmot,
belecsomagoltam egy tündérvilágot.
Lobogó lángokat, hűsítő árnyékot,
– fogadd szeretettel, mint egy ajándékot.

Egyensúly

Egyensúlyt kínálok kibillent mértékhez,
súlypontot eltorzult gigász méretekhez,
életet pusztító sivárság helyébe,
dalt, a vészjóslóan tornyosuló csendhez.

Békességet, hogyha már írmagja sincsen,
megértést a konok lázadás helyébe,
fényt, a lelket bántó, szitkok, káromlások,
egeket ostromló hegyének helyére.

Szépségről mesélek, hol a csúfság dívik,
rendről, ahol mindent beborít a szemét,
tisztességről, melyre senki nem emlékszik,
mert annak az önös érdek ül a helyén.

Szívet kínálok ott, hol az ismeretlen,
hitet, mely a mélyből a magasba emel,
hagymázas lázrózsát égő gyűlöletre
csillapítón teszem fegyvertelen kezem.