Megjelent a Falvaink jussa c. könyvsorozat 2. része!

Falvaink jussa-sorozat
Mezőföld – Sárrét, Jenő

Az Alba Regia Táncegyesület célkitűzésében mintegy 10 éve fogalmazódott meg a „Falvaink jussa” című program. A program célja, hogy a magyar falvakban összegyűjtött énekes, zenés, táncos és szokás-anyagot, a falvak szellemi hagyományát, a felgyűjtött kulturális örökséget a legkorszerűbb módon feldolgozza és visszaadja azoknak, akiktől származik.

Keszler Mária 1953 decemberében öt napot, 1954 májusában két napot töltött Jenőben. Olyan céllal utazott a községbe, hogy az akkor még élő néphagyományt felgyűjtse és lejegyezze. Kutató munkájának eredményeként 1954-ben egy összehasonlító tanulmány jelent meg”Gyúró és Jenő táncélete” címmel. E tanulmány adja kötetünk alapját, amelynek részletei hűen tükrözik az 50-es évek elejéig bezárólag Jenő társadalmi, kulturális, gazdasági körülményeit, illetve a táncélet megismeréséhez is elegendő információt ad. A tanulmány értékét növeli, hogy az információk nagy része közvetlenül az adatközlőktől származnak,az elhangzottak alapján kerültek leírásra.

A kötetben részleteket közlünk továbbá Thurzó Gerő tanulmányából is, melyet az 1954-55-ben Jenőben végzett gyűjtéseiből állított össze. Varga Mariann Martin György tanácsára1954. júniusában szintén hosszabb időt töltött Jenőben, Tanulmánya értékes információkkal szolgál a lakodalmi szokásokról és az ehhez kapcsolódó viseletekről. Bene Zuzsanna Gyermekjátékok a Fejér megyei Jenő községből c. 1956-os gyűjtése pedig jó alapul szolgált a kötet Gyermekjátékok c. fejezetéhez. A kötet létrejöttéhez köszönetet mondunk az adatközlőknek, akiket a fent említett szerzőkön kívül Pálffy Csaba filmjei, valamint Pesovár Ferenc táncgyűjtései tettek maradandóvá.

A sorozat már készülő harmadik részre Perkáta község tánchagyományát gyűjti fel.

A kötetek megrendelhetők a Polgármesteri Hivatalban és az Alba Regia Táncegyesület webáruházában.

 

Ára: 2100Ft/db.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.

Széchenyi 2020

Magyar Falu Program

magyar falu program

Arhívum

Képek tipp

DSC00455 sv302462 17