A három német harckocsit 29-én rendelték vissza Székesfehérvár északi széléig. Addig sikeresen hárították el a szovjetek támadási kísérleteit. Akkor a Vörös Hadsereg erõs csapást mért északkeleti irányból Lovasberényen keresztül Székesfehérvár irányába. A Budapest felmentésére irányuló német elképzelések ezzel végképp dugába dõltek. Január 29-én az osztály mindössze 5 hadra fogható harckocsival rendelkezett. A javító század megfeszített munkájának köszönhetõen a hónap utolsó napjára már ismét 12 bevethetõ Királytigrise volt az osztálynak. Az arcvonal déli szakaszán a helyzet kritikussá vált a németek számára. A még január 20-án Dunapenteléig elõretört német 3. páncéloshadosztályt a szovjetek elvágták a fõerõktõl és bekerítették.
Január 31-én este a 3./509 századot is bevetették a felmentõ támadás során. A századot az 1.pc.ho. alárendeltségében alkalmazták Tischendorf százados vezetése alatt. A példaszerûen végrehajtott éjszakai támadás sikerrel járt, és sikerült felvenni a kapcsolatot a 3.pc.ho. “ával. Másnap a 3.pc.ho. valamennyi bekerítésben lévõ köteléke kijutott a felmentõk által nyitott folyosón keresztül. A kétnapos elkeseredett harc során a század 20 szovjet páncélost semmisített meg. Az osztály állományába tartozó Tischendorf százados az itteni harcok során tanúsított magatartásáért kapta meg a lovagkeresztet.
Ezzel egy idõben az 1. és 2. századok Székesfehérvártól délkeletre vetették be, ahol több szovjet harckocsi támadást hárítottak el, és 10 db T-34-est lõttek ki. Február 2-án hat Királytigris az 1.pc.ho. Bradel ezredes által vezetett 113. páncélgránátos-ezredének alárendeltségébe került. Sárkeresztesre irányították õket, ahol az ezred támadása elakadt. A falut sikerült saját veszteség nélkül 22 szovjet páncélos
megsemmisítése mellett visszafoglalni. Ez is része volt annak a “tűzoltó” feladatnak, amit az osztály már hetek óta betöltött. Az akciót követően az osztályt visszavonták Székesfehérvárra. 5-én visszatért a kórházból Dr.König százados. Egy nappal később a 3. Ukrán Frontnak sikerült betörnie a németek Velencei-tó és Seregélyes között kiépített állásaiba (Margit-vonal). Az osztály még bevethető harckocsijait riadókészültségbe helyezték. Az újonnan létrehozott harccsoport vezetésével Dr. König századost bízták meg.
Felvétel 1938-ban
Február 7-én reggel 8 óra körül a német harckocsik a 1113.pc.gr.z. kíséretében megindultak a Székesfehérvár – Sárkeresztúr úton Börgönd irányába. Börgönd határában az oszlop erős szovjet páncélos erőkbe ütközött. A kialakult találkozó harcban rövid idő alatt 12 db T-34-est lőttek ki, majd déli irányba folytatták a támadást. Elkeseredett harcokban sikerült kiszorítaniuk a Margit-vonalba beékelődött szovjet erőket. Délután a 3. “” SS.pc.ho. páncélgránátosai ismét a régi állásaikban voltak. Az 509.npc.o.-t kivonták a harcokból és hadtest-tartalékba helyezték. 10-én az 1. páncélos hadosztály támogatására vetették be őket ismét. A felsőtarnócai borospincéknél beásott szovjet csapatok súlyos veszteségeket okoztak a 113.pc.gr.e. “ának. Őket kellett a Királytigriseknek kifüstölniük. A feladat végrehajtása után a falu irányába nyomultak tovább, amit estére el is értek. Itt helységharcba keveredtek, amit veszteség nélkül úsztak meg. Másnap reggel a német harckocsik keleti irányba fordultak mert Soponyánál fel kellett robbantaniuk az ottani Sárvíz-hidat. Négy Királytigris a felázott kukoricaföldeken erősen megsüllyedt. Csak több órás megfeszített munka után sikerült őket kihúzni. A mentés során Dr. König harckocsija is meghibásodott. A meghibásodott páncélosokat az időközben beérkezett vontatócsoport a Polgárdinál települt szerelőműhelybe vontatta, ahol a lehető leggyorsabban kijavították őket.
A vontatócsoportot a “ózseni” -nek nevezett Röver hadnagy vezette. Dr. König kénytelen volt egy féllánctalpas lövészpáncélosba átszállni és annak fedélzetéről irányítani a kötelékét. A február 15-i “írek” megemlíti az osztályt: ” A Balatontól keletre folyó harcokban a Burmester őrnagy által vezetett 509.npc.o. különös képpen kitüntette magát. A január 18-tól február 03-ig terjedő időszakban 10 saját veszteség mellett 203 szovjet harckocsit és rohamlöveget, 145 páncéltörő ágyút, valamint 5 repülogépet semmisített meg és súlyos vérveszteséget okozott az ellenségnek.” A tíz saját veszteség csak a totál veszteséget takarja, az olyan páncélosokat, amelyeket nem lehetett már megmenteni. Az osztálya eredményeiért és parancsnoki tevékenységéért az osztályparancsnok megkapta a lovagkeresztet. Az elkövetkező két hét az osztály számára viszonylagos nyugalomban telt el. Az arcvonal néhány szakaszán csak egy kisebb harccsoport került alkalmazásra védelmi harcokban. Vezetését Dr. König és Tischendorf századosok felváltva látták el. Az osztály bevethető harckocsijainak átlagos száma 15-20 harckocsi között mozgott.
Február 26-án az éppen pihenőben lévő Dr. König századost magához rendelte Breith tábornok, a III. páncéloshadtest parancsnoka, és megbízta az osztályparancsnoki teendők ellátásával, mert Burmester őrnagyot azonnali hatállyal más beosztásba helyezték. Burmester őrnagy éppen az ügyeletes harccsoportot vezette. König százados azonnal elindult hozzá, hogy leváltsa. Egy évi közös szolgálat után vettek egymástól rövid búcsút. 27-én délelőtt az osztály harcálláspontján megjelent Streith ezredes, az 1.pc.ho. 1. páncélos ezredének új parancsnoka. Az ezredes személyiségének köszönhetően a két kötelék szoros együttműködése a jövőben is mindvégig példa szerű volt. A rövid kéthetes pihenő alatt a második század élén is váltásra került sor. A Székesfehérvár környékén folyó harcokban megsebesült Böttger hadnagytól Oehme főhadnagy vette át a parancsnoki teendőket. Március 4-én az osztály ismét 32 bevethető harckocsit jelentett a hadtestnek. Ez a küszöbön álló ” ébredés” ellentámadás szempontjából igen jelentős erőt jelentett. A hadtesttől azt a parancsot kapták, hogy március 6-án virradóan hajtsanak végre támadást Belsőbáránd-Seregélyes irányba, azzal a céllal, hogy visszafoglalják Seregélyest. Az osztály egyik századának kellett támadóéket alkotnia a ” gránátosai elott. Az osztály zömének, mint második lépcsonek, a Seregélyestol keletre található hidat kellett birtokba vennie. A Dr. König által 2-án vezetett szemrevételezés során kiderült, hogy az előrevonás erősen ingoványos-mocsaras területen keresztül vezet. Az útról nem lehetett letérni. A ” ébredés” és az utolsó napok Az osztály március 5-én a sötétedés leple alatt akarta végrehajtani a készenléti körlet elfoglalását. A harmadik század azonban elakadt a nagy sárban, és a másik két század is csak nagy nehézségek árán tudta elérni a kijelült körleteket.